Főoldal

Nők és az orgazmus

Rengeteg nőnek okoz problémát, hogy csak nehezen vagy egyáltalán nem képesek orgazmust produkálni hüvelyi úton. Ennek rengeteg oka lehet, pszichés és testi egyaránt. Az okok között szerepelhet, hogy nem tudják a nők hüvelyüket megfelelően összeszorítani az aktus során, ami még élvezetesebbé teheti az együttléteket. Az ilyen problémák orvoslására találták ki a hüvelysúlyokat, vagy más néven gésa golyókat. Ezeket az eszközöket elsősorban intim shopokban lehet kapni, de néhány patikában is megtalálhatóak már.

A használata kicsit nehézkes és bonyolultnak is tűnhet, de remekül meg lehet vele tanulni a hüvely összeszorító technikát. Ez a segédeszköz két vagy három golyóból áll, melyek szilikonnal vannak bevonva. Többféle súlyban is kaphatóak, kezdetben a kisebbek használata ajánlott. A golyókat fel kell helyezni a hüvelybe, majd a hüvely szorításával meg kell őket tartani odabent, ha nem szorítják eléggé a golyók egyszerűen kicsúsznak. Különböző nehézségi fokai vannak a technikának, először állva kell benntartani őket, majd ha ez már megy, meg lehet próbálni guggoló helyzetben is. Amennyiben ezek a gyakorlatok már kitűnően mennek, megpróbálhatjuk a golyókat kihúzni a madzaguknál fogva, és közben újra szorítani kell, hogy megakadályozzák a kicsúszást. Javasolt ilyenkor, azt a technikát követni, mikor a sürgető vizelési ingert próbáljuk visszatartani.

A fenti gyakorlatokat bárki végezheti, aki él szexuális életet. Tévhit, hogy csak azoknak a nőknek kell edzeni hüvelyüket, akik már szültek. Az így megtanult szorító technikával nem csak magának, de szexpartnerének is nagyobb örömet tud okozni, hiszen a jó időben megfeszített hüvely kellően szorítani tudja a péniszt. Sokszori gyakorlás után a hüvely fala is érzékenyebbé válik, így a férfi nemi szervére is jobban tud reagálni. Ha valaki naponta végzi a gyakorlatokat, rövid időn belül, akár tartósan is megerősödhetnek hüvelyi izmai. A legjobb az egészben, hogy más tevékenység közben is végezhetőek a gyakorlások, például állva végzendőket akár mosogatás közben is lehet csinálni. Azok közül, akik kipróbálták, szinte mindenki pozitív élményekről számolt be.